Kapcsolat: tothg@citysound.hu  

MasTTertape Blog

Építsünk modult a B.TT.B. Modulközösség által is használt szabvány szerint! Első rész.

előző bejegyzés                                                                                                                                                                                                 következő bejegyzés

            FŐOLDAL | GŐZMOZDONYOK | DÍZELMOZDONYOK | VILLANYMOZDONYOK | SZEMÉLYKOCSIK | TEHERKOCSIK


2016. február 28.

 

Mivel alig egy hete indult útjára a címben is jelzett BTTBMK hivatalos Facebook oldala, úgy gondoltam, hogy ideje összefoglalni az elmúlt pár év tapasztalatait, hogy ha bárki is kedvet érezne csatlakozni a modulos közösséghez, az itt megmutatott lépésekkel hamar elérhet egy vállalható szintet.

Természetesen vannak az itt láthatónál szebb és izgalmasabb modulok is, de - és bízom benne - itt nyomon követhető minden lényegi lépés.

 

Csapjunk is bele!

 

Az alapok.

 

A Budapesti TT Barátok klubja Modulközössége a német FKTT-től vette át a FREMO-hoz igazodó modulszabványt. A száraz szabványkönyv ITT elolvasható. Ugyanitt megtalálhatjuk a közösség által használt modulfejek rajzát.

A szakszerű asztalosmunkákkal, főleg a modulfejek kivágásával hozzáértő műhelyt bízunk meg. Az elemek összeillesztése már a klub saját helyiségeiben történik. Vagy otthon, akinek erre helye van.

 

 

Így néz ki egy, az asztalostól jött, frissen összeállított modulkeret, ami 50 centi széles és 100 centi hosszú. A felhasznált rétegelt lemez vastagsága változó, lehet 9, vagy 10 mm-es is. Persze a köztes méreteket ehhez kell igazítani. Ez az első keret 10 mm-es anyagból készült.

 

 

Az oldallapok szögbelövéssel és ragasztással lettek fixálva. A túllógások össze lettek síkolva, ezért a rajzokban megadott magasságértékek pár tized mm-rel változhatnak.

 

 

Esetünkben egy ún. alacsony töltéses, egyvágányos, nyíltvonali szakasz építését követhetjük nyomon. Ezt a tereptulajdonságot érdemes már a legelején meghatározni, hiszen ennek alapján rendeljük a szabványos modulvéget. Voltaképpen a modulozás lelke ez a profil. Jó szerszámmal, sablon alapján készül, tehát jó esetben pontos lesz a modulunk, minden más, a szabványt követő modullal összeilleszthető.

 

 

A pályatükör illesztése és a profilhoz síkolása fontos, mert így lehet megtartani a furatoktól mért sínkorona távolságot.

 

 

A modulvégek homlokoldalán is tökéletes síkolást várunk el, hiszen itt találkozik a másik modullal. Ha itt valami stikli van, akkor nem tudjuk pontosan összehúzni a következő elemmel, hézag lehet.

 

 

Fontos a keresztmerevítés is, mert ez ad egy fokkal jobb stabilitást a keretnek. Terepezés előtt tekeredhet a keret, ezért csakis sík asztallapon érdemes építkezni, hogy ne egy elcsavart keretbe fixáljuk a terepünket.

 

 

A merevítő darab így találkozik a pályatükörrel. Fontos itt is a ragasztás és esetleg a szögelés. A nagy méretű furatok a vezetékezéshez fontosak.

 

Érdemes a natur keretet pormentesíteni, a szálkásabb részeket finoman lecsiszolni. Most még nincs szükség felületkezelésre, de végig ügyeljünk arra, hogy tisztán dolgozzunk, lehetőleg ne a fafelületeken fúrjunk-faragjunk és piszkoljunk. Ügyeljünk arra is, hogy a keretet ne tároljunk nedves helyiségben, és amíg nincs összerakva, a hosszabb oldallapokat fektetve tároljuk.

 

Ha nem tekeredik és stabilan egyben van a keretünk, akkor nekiállhatunk a pályaépítésnek. Nem fogok minden esetben szakzsargonban fogalmazni, azt meghagyjuk a nagyvasúti pályásoknak. :-)

 

 

A munkálatokhoz többnyire a jól megszokott általános faragasztót használjuk, ami lehet akár a márkás Palma/Henkel, vagy az egyéb forrásokból beszerezhető, egyébként pontosan ugyanolyan összetételű, fehér, tejszerű, ám annál kicsit sűrűbb anyag. Ideális esetben ezek színtelenül száradnak. Bizonytalan forrsából eredő ragasztóval végezzünk próbaragasztást. Jól használható pl. a VMC sajátmárkás ragasztója is.

A pályatükörre le kell ragasztanunk a parafa alátétet. A szabvány szerint a pályatükör és a sínkorona távolsága 8 mm lehet a mi méretünkben, így 4 mm-es parafát használjunk. Ez lehet táblás, tekercses kiszerelés is, de akár terepépítő anyagokat gyártó cég terméke is. Jelen esetben a Heki 4 mm-es, TT mérethez készített alátétét használom. Ennek előnye, hogy gérbe vágott, azaz már a ferde ágyazat szél is ki van alakítva.

 

 

A gyárilag egymás mellé csomagolt, ám szétbontható két féldarabot fel kell mérni a tükörre, sőt nem árt ceruzával jelölni a pontos helyét. A fektetés során ez az egyenes vonal segíthet.

 

 

Először az egyik felet, majd a másikat ragasszuk le! Nem kell sok ragasztó, elég csak cikk-cakkban felhordani, majd a parafa úgyis szétnyomja.

 

 

A jó kötéshez használjunk gyorscsipeszeket és vonalzót az egyenletesebb szorítás elosztáshoz!

 

 

Vagy méteres vonalzót, vagy több rövidebbet használjunk, vagy mindenképp annyit, amennyi szorítónk van egyszerre.

 

 

Az alátétet pontosan illesszük a modulvéghez! Bár nem nyulat lövünk vele, mégis jó, ha a végéig ér, hiszen a ragasztás során megnyúlhat, majd visszahúzódhat, mint itt is, ami 1 mm-t eredményezett. Baj nincs, úgyis rákerül a sínvég-elem.

 

 

A két parafa fél ragasztása után hagyjunk neki pár óra száradási időt! Ha túllóg a parafa, akkor azt sniccerrel óvatosan vágjuk le.

 

 

Ha nem hibáztunk, akkor egy szép alapot produkáltunk a sínszálunknak. Sokan a 2 mm-es parafát választják. Itt ez nem jó, mert ugye a 4 mm kell a szabvány miatt, másrészt ha kétszer két mm-es réteget ragasztunk egymásra, akkor a köztes ragasztó réteg miatt már vastagabb eredményt kaphatunk.

 

 

Szót kell ejtenünk a lábbefogatóról. Nálunk 40x40 mm-es, állítható magasságú lábakat rendszeresítettünk, ami lehetővé teszi, hogy 100 cm-es kiállítási magaság és 130 cm-es FREMO játékmagasság is beállítható legyen, ugyanazzal a lábkészlettel. Ehhez stabil, ámde oldható kötésre van szükség. Még a terepezés és felületkezelés előtt kell beépítenünk ezt a szorítós foglalatot. A szárnyas anyával tudjuk beszorítani a lábat. A biztonság kedvéért ennél a pozíciónál egy hosszabb csavarral, vagy rögzített szöggel megfoghatjuk a láb becsúszását, hogy ennél feljebb ne tudjon jönni. Sokszor hasznos, ha a látogató rátámaszkodik a modulra és a láb felcsúszhat a terepbe...

 

 

És akkor érkezzék egy következő fontos szakasz, a vágányfektetés. Ennél a stációnál ismét egy nagyon fontos elemet kell kiemelnünk. Ez a képen látható sínvég leszorító, amit a német Digitalzentrale készít. Nem olcsó darab, ezért alternatív megoldások is léteznek. A lényege, hogy a formára maratott NYÁK barab éppen alámegy a sínszálaknak. Azokat rá lehet forrasztani, miközben négy csavarral erősen rögzíthetjük az alapba. Ez azért fontos, mert a modulok végén a legsérülékenyebb a sínszál. Akár a szállítás során, vagy a tárolásnál adódhatnak balesetek, amikor pont erre a részére érkezik a modulunk. A sínszálak feltépődését akadályozza meg a forrasztott, ragasztott elem. Nélküle csak a műanyag aljak síncsavar imitációi fognák a szálakat, ahonnan nagyon könnyen ki tudnak szakadni.

 

 

Először csavarozzuk le a sínvégeket, majd tegyük le a befűzött aljakat. Csak a pontos beállítás és a hosszak közelítő vágása után forrasszunk úgy, hogy a sínszálakat ne nyomjuk a rögzítő elemre, hanem hagyjuk aláfutni az ónt. Ugyanis az általánosságban használt TT-s sínszálak 2,07 mm magasságúak, a teljes vágány 4 mm, tehát a NYÁK lemezke kicsivel kevesebb, mint 2 mm vastagságú, így áll össze a végére a pontos magasság. A 4 mm-es parafával együtt lesz 8 mm, amit a szabvány kér.

 

 

A vágányhoz leginkább a Tillig flexi, vagy fix talpfarácsa és a befűzhető, egyméteres sínszálak váltak be. Több rögzítési mód van: van, aki síncsavarral akkurátusan fixál, van aki szöget használ, mások a talpfák közé illeszkedő rögzítő kengyelt részesítik előnyben. A lényeg, hogy sokan a kőszórás után(közben) kiszedik a kötőelemeket.

Itt először a Tillig saját síncsavarjait használtam, majd ezek gyenge minősége miatt áttértem a Piko A Gleis rögzítő csavarjára. Igen, ez is pont jó a TT mérethez.

 

 

A szabvány előírja, hogy milyen megoldással kössük be a síntápot a modulunk sínszálaihoz. Az a lényeg, hogy a modulrendszeren nem a sínszálak vezetik végig az üzemi feszültséget, hanem van egy gerincvezeték, ami végigfut a modulok alján és erről kell lekötni a betápot. Tehát, ha több sínpárunk van egy modulon, akkor mindegyikhez ki kell állni egy érpárral. A többször módosított alapszabvány szerint az átmenő gerincvezeték 2,5 nmm-es kell, hogy legyen, a bekötőpár ennél kisebb, akár 0,75-ös is. Van, aki a modulok végétől számított 5-15 cm-en belül tápolnak és van, aki a modul közepén oldja meg. Itt egy kettős funkciót láthatunk. Az egyméteres moduloknál már indokolt a dilatációval is foglalkozni, ezért 50 cm-nél elvágom a sínszálakat, majd két oldalról becsúsztatom egy-egy sínpapucsba, aminek az aljára forrasztom a betápvezetéket. Így a hőingadozásnál ebben a papucsban mozog a sín, miközben stabil tápellátása van.

 

 

A kábeleknek vágjunk helyet a talpfarácsok között úgy, hogy a sínszál majd eltakarja azokat.

 

 

Így rögzítjük az egyik pályarészt.

A sínszálakat könnyedén be tudjuk fűzni a rácsokba, de ha nem megy, akkor érdemes hozzá használni a Digitalzentrale talpfasegédletét:

 

 

Miután lefektettük a síneket, tulajdonképpen már használható a pálya. Ha be is kötöttük a síntápot, akkor kipróbálható még rendszerbe illesztve is. Érdemes egy kéttengelyes próbakocsit rendszeresítenünk, hogy annak segítségével ellenőrízhessük a pályát. Sok apróbb, szemmel nem látható hibát feltárhat.

Ezután jöhet a terep.

 

 

A terep hordozó anyaga sok minden lehet, lényeg hogy könnyű legyen és stabil. No meg alakítható, ha kell. A hungarocell nem javasolt, mert nagyon szemetel, pereg. A gipsz meg nehéz és törik. A pozdorja és a teli rétegelt lemez szintén nehéz és nem lehet rajta kisebb terepegyenetlenséget előidézni. Én az XPS habot preferálom, mert jó az önhordása és remekül vágható. Első körben a keret adta méreteket szabtam le és kicsit ékesen vágva, be tudtam szorítani őket a keretbe.

 

 

A korábban mutatott lábbefogató helyét kis trükkel ki kell könnyíteni.

 

 

A középmerevítésnél habcsíkokkal pótoltam. Később az alapozó anyaggal ez kiglettelhető. A töltés rézsüjét háromszögre vágott csíkokkal alakítom ki.

 

 

Ragasztáshoz egyébként jó a korábban mutatott fehér, faipari ragasztó, de bármilyen, nem oldószeres, sztirolragasztó is használható. Gombostűvel rögzítem a hasábokat.

 

 

A modulvég adta töltés rézsű és a szabványos vízelvezető árok fog majd így kialakulni, ha megkötött a ragasztás.

 

 

A száradás után a vízelvezetőt egy célszerszámmal olvasztom bele a sztirolba.

 

 

A forrasztópákába aplikált, formára hajlított rézdrót éppen alkalmas a feladatra. Az olvasztás ütemét ki kell tapasztalni, de ha hibázunk, amúgy sincs gond, mert a természetben sem vonalzóval húzott a vízelvezető.

 

 

Ezzel a kétoldali művelettel tulajdonképpen elkészültünk az egyszerű terepalappal. Nyilván, ha valakinek hegyek, dombok, folyóvízek kellenek, akor olyan irányba kezd építkezni. Jelen esetben egy olyan síkterepi modul épül, ahol magam is végigpróbáltam az egyes fogásokat. Persze ilyenkor még bármi lehet: akár kisebb dombot, vagy tavat is beleálmodhatunk a fél négyzetméteres földdarabba.

 

A következő részben lefüvezzük és beépítjük a terepet.

 

 

 

Köszönöm a megtisztelő figyelmet!