|
2018. június 11.
Egy ál-facebook poszt
Avagy, ha van kedved elolvasod, ha nem akkor ez is csak egy
„seggluk”… (loptam Varga Andristól – mármint nem a segglukat, hanem a
hasonlatot…)
A 120-as kórteremben kialakult poszt-traumára szeretnék az
alábbiakban reagálni, de úgy, hogy ne az ottani felületet károsítsam
szavaimmal, ezáltal előre bocsátom, hogy lehet, hogy lesznek
személyeskedőnek ható gondolatok is.
Ezt megelőlegezve megköszönöm a vélhetően nekem szánt Big
Face címet, amire minden bizonnyal rászolgáltam. Tudom és vállalom, hogy
kicsit magasról reagálom le a modellező világban zajló történéseket. De hogy
értsd: annak idején, úgy kb 10-12 éve (újra) kezdőként az Index TT-be
kezdtem topikjában landoltam és maximális tisztelettel és érdeklődéssel
olvastam a nagy öregek hozzászólásait. Azok után, hogy apám már 1965 óta
gyűjtötte a TT-t, kisgyerek koromban egy 2,5 nm-es asztalon próbálgattam az
elegyrendezést, majd kamasz koromig egy kisebb asztal büszke tulajdonosa
voltam. Az egykori Hobby Bolt szomszédságában nőttem fel és apám
bedolgozásának köszönhetően napi szinten jártunk be a Märklin játékboltba.
Talán nem túlzás, hogy a modellezés világában nőttem fel, majd a
felnőttkorom egy megfelelően biztos egzisztenciális pontján tovább
bővítettem apám gyűjteményét, már-már a betegesen elviselhetetlen szintig.
Ennek érdekében mindenkit igyekeztem megismerni a fórum tagságából,
felvállaltam az újonnan alakuló BTTB klub titkári feladatait, hamar 200
mérettárs adatait, modellezési indíttatását ismerhettem meg. Ugyanígy
megismertem a mestereket, a szakikat, a beszerzési forrásokat, az árakat,
a méret történetét és hamar markáns véleményem alakult ki a modellek
tekintetében is. Ezt nyilván megtehettem, amikor a saját pénzemen vettem meg
mind és jól végigmustráltam őket. A kritikus szemléletem nem tetszett pár
mesternek, ezért sírig tartó utálkozás is kialakult, de a fórumos rendszer
széthullását követően nyíltan megkövettem minden olyan érintettet, akit –
szerintem – a kritikus szavaim sértettek meg.
Ettől függetlenül a mai napig fenntartom azt az
álláspontomat, hogy egy ilyen hobbyban, ahol a kreativitás a legfontosabb
alappillér, igenis legyen a modellező tájékozott (azaz a hülye, lámer
kérdések helyett tudja használni az internetet, tudja , hogy melyek a
hiteles információ források, ne adj isten vegye a fáradságot és tanuljon meg
németül/angolul, hogy első kézből tudjon értesülni a vasútmodellezés
világáról), legyen stílusa, ami nem pár (sértett, vagy nem sértett
önérzetből fakadó) megnyilvánulás, hanem jól érthető, az alapvető
helyesírási és stilisztikai szabályok betartásával születő hozzászólás és
igenis legyen maximalista a saját lehetőségeihez képest.
De ha mindezt szóvá merem tenni, akkor én vagyok a nagy arcú,
beképzelt fasz, aki mindenkit csak lesajnál. Pedig a valóban lesajnáltak
megbarátkozhatnak azzal a gondolattal, hogy bizony elég sokan sajnálkozó
mosollyal igazítanak a kisdobos nyakkendőjén, ezt társaságban jól ki is
vesézik, de a közösségi felületen vajmi kevesen fogalmazzák meg. Így marad
az, aki felvállalja a véleményét és elviseli a közutálatot. Hál’ istennek,
nem vagyok egyedül.
De azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy nem egy olyan
mostani csoporttársat említhetnék, aki a kezdeti szintjéhez képest
fényéveket tudott fejlődni. Befogadja a technológiát, megismeri az új
anyagokat és belátja, hogy hányásból nem lehet lecsót készíteni.
Talán egy kicsit öncélúnak hathat, hogy ezt a posztot inkább
ide, a saját oldalamra írom ki, de engedtessék meg az az egészséges
önteltség, hogy ha már éveken keresztül arra szántam a szabadidőmet, hogy a
saját gyűjteményem egy jelentős részét fotózzam, teszteljem, majd itt
cikkekre bontva bemutassam, azzal a céllal, hogy abból mindenki más
okulhasson, informálódhasson. Talán még az is elbogarászik ezen az oldalon,
aki abban a hitben él, hogy én nem építettem asztalt, nekem közöm nincs a
terepépítéshez, én csak a vitrinnek, vagy a polcnak gyűjtök és ezért lenézem
azt, aki „csak” használni szeretné a modelljeit. Őket nem nézem le, viszont
lesújtó véleménnyel vagyok olyanról, aki légből kap infókat, azokon lovagol,
majd a segítő szándékú hozzászólások, informálások ellenére is leszögezi,
hogy márpedig ő max 20 ezerig fog kurrens mozdonyt venni magának. Az ilyen
reakció nem az érdeklődő, befogadó modellező sajátja, hanem az inkább sok
oldalról frusztrálté, aki az alulmaradottságában csak azért is megmutatná,
hogy amit ő kitalált, az úgy lesz. Pedig az ilyennek is szól ez az oldal,
sőt vannak ennél sokkal naprakészebb információs blogok (lásd Ottóékét!),
ahol tényleg a legfrissebb hírek látnak napvilágot.
Szóval a nagy arcomat az is indokolhatja, hogy az időm
jelentős részét töltöttem/töltöm azzal, hogy a tudást ne magamban tartsam,
hanem közkinccsé tegyem. Hála a jó istennek, napi szinten kapok olyan
méleket, üzeneteket, ahol az első mondatok a köszönetről szólnak és hogy
mennyire segítettem eligazodni az illetőnek a TT világában. Elfogadom, hogy
az ilyen helyzetet lehet szerénységgel is kezelni, de hát én már csak ilyen
vagyok.
De olyan is vagyok, hogy ha tőlem kér valaki valamit, ami
szakmai szempontból óriási marhaság, mégis igyekszem a tőlem telhetőt
kihozni a feladatból. Volt itt olyan, aki extra matricázást kért egy amúgy
sem szépen megcsinált magyar mozdonyra, olyan korszakot modellezve, ahol nem
volt jellemző a kért kiegészítés. Mégis megcsináltam. Szívás volt,
szitkozódás, meg egy csomó idő, de meglett, mert megígértem. Amúgy
barter ügylet volt. Merevlemezekért cserébe készült a mozdony. A lemezek
közül kettőt fel sem ismer a rendszer…
Van olyan, aki sűrűn basztat azért, hogy a viszonylag frissen
leadott modelljéből mikor lesz már valami, miközben más nemes egyszerűséggel
megállapítja, hogy akkor a FIFO elv szerint dolgozom. (most direkt nem
fejtem ki, hogy mi ez, akit érdekel, keressen rá a neten, aztán majd
megérti)
Miközben a legrégebben leadott modellek is még mindig a
sorukra várnak. Úgy, hogy akad olyan mozdony, ami alapjában tényleg semmit
nem ér, kukaszökevény, minden létező problémája előjött, a korából és a
játszottságából fakadóan, de „lesajnált, frusztrált” barátunk szerette
volna, hogy abból szépen ketyegő kis mozdony legyen. Sokadik üzenetváltásunk
után alakult ki az az álláspont, hogy inkább „engedjem el” a modellt.
Miközben már kapott új alvázat, új keréksor, új motort, mégis még mindig nem
muzsikál a legszebben – azaz nem kevés munka és anyag van benne, de azért
elengedem. A kuka felett… (miért is akarok maximalista lenni…)
Miközben engem folyamatosan az foglalkoztat, hogy hogyan ne
csináljak akkora javítási költséget, ami legalább kétszerese egy börzén
kapható, dobozúj mozdonynak. Csodálkozunk, hogy ezek után megnő az arcom? Ha
a mekis óradíj töredékéért teszem a dolgom csak azért, hogy sokaknak öröm
maradjon a vasútmodelles játék, akkor nekem cserébe hadd legyen „csak”
annyi, hogy kicsit nagyobb az arcom a kelleténél! Mert most nagy, puffogok,
majd leülök X, vagy Y szarja elé és örömöt okozó modellt faragok belőle,
mert én ehhez értek és ebből tanulok. Aztán meg összehozom a
gyerektábort, ahol örömtől csillogó szemek néznek rám és hálálkodó szülők
gyűrűjében feszengek (na, jó, nem, mert megszoktam a rivaldafényt.
J )
Egy szó, mint száz, pedig rengeteg gondolatom van még, de
dolgozni is kell valakinek. Semmi értelme a sértett önérzetből táplálni a
közhangulatot. Mindenki tegye a dolgát ott, ahol van, de tanuljon, fejlődjön
és ha már csak a digitális bevándorlói státus jutott neki, igyekezzen minél
hamarabb megtalálni a helyét a virtuális világban. Tudjon fogalmazni, tudjon
kérdezni és mielőtt orbitális hülyét csinál magából, járja körül a témát,
akár csak privát kérdésekkel. Ismétlem, engem napi szinten több tucat olyan
üzenet talál meg, ahol az első percekben az asztalt verem a homlokommal, de
aztán nyelek párat és elindulok a kályhától. Itt is elnézést kérek azoktól,
akiknek ilyen szóváltáskor belegázolok a lelkivilágába, de nagyon szívesen
felajánlom, hogy cseréljünk helyet. Ilyenkor kipróbálhatja, hogy az éppen
futó napi munkafolyamat mellett az egyik monitoron megjelenő kérdés,
probléma reagálására hamarabb sikerül megtalálnom a választ a neten, mint a
kérdezőnek. De nem én vagyok az egyetlen. Sok csoport- és modellező társ
van, aki ugyanígy birtokában van az információknak. Sokszor az ő türelmüket
irigylem egyébként…
Úgyhogy hajrá emberek, hajrá kórterem és Éljen a TT!
(copy right by Herr Putz).
Big Face beszélt hozzátok.
|
